Végre nem kell sietni és azt számolni, mekkora táv van még előttünk és mennyi az idő. Meg lehet állni, és találkozni, beszélgetni emberekkel. HIányzott már nagyon. 

Az egyik faluban megállunk, és nagyon barátságos családokkal találkozunk. Beinvitálnak otthonukba, ami egy kis kunyhó. Rendezett, és nagyon szépen dekorált belül. Meglepődöm, mert erre nem számítottam, hogy ilyan szép lesz. Beszélgetünk, megmutatják, hogyan élnek, hol van a kút, ahonnan a vizet veszik,és megajándékozzuk egymást apróságokkal. Nem kérnek pénzt, nem kérnek semmit, örömmel adnak és fogadják el az ajéndékokat.

Aztán folytatjuk utunkat a határ felé. Ma is 37 fok van, nekem rekkenő ez a hőség már.

A határnál kezdődik a kavalkád. Az útlevelekkel és azok pecsételésével kezdődik a belépés Gambiába. Aztán az autóból kipakoltatnak mindent, még a koszos alsónadrágokat is előszedetik a dobozokból. Aztán jön a vámolás. Az autó reisztrálására 90 percet várunk. 10 euro leperkálása után kézzel tölti ki a nyomtatványt két fickó az autókról. És van 150 autó...

Végre átérünk, és nagyon barátságos emberek fogadnak itt is. A látvány a valós Afrikát mutatja, a bőség itt valamivel nagyobb, mint a határ másik oldalán Szenegálban. Nagyjából félúton járunk (a mai szakasz 250 km), ismát terepen, de most mi vezetjük a sort, így nem nyelünk annyi port. A látvány már-már idilli. A lenyugvó napban gyönyörködhetünk, míg sorra haladunk el a falvak között. A tábor ma is a folyó mellett van, fantasztikus helyen. A folyón komppal kelünk át, ami a folyó közepén leáll... De rutinosak, nyilván nem most adta meg magát a motor először, így aztán nincs gond, átérünk simán a másik partra.

Ide vissza kell jönni...